Bodymod Care
Teafaolaj, begyulladt piercingek kezelésére


Válasszon Tartalom
4.8(51 reviews)
Rating
Az utolsó remény
Több, mint egy éve meglévő piercingem hullámzó tempóban gyógyult. Néha jobb, néha rosszabb volt, de sosem bírt begyógyulni igazán. Próbálkoztam mindenféle kenőccsel, különböző anyagú orrpiercingekkel, de sosem sikerült változást elérni. Ez az olaj volt az utolsó reményem, ha ez nem működik, úgy voltam vele, hogy kiveszem a piercinget. Nos, 3-4 napja használom, de rohamos tempóban gyógyul, nagyon boldoggá tesz, hálás vagyok, hogy végül maradhat az orromban. :)
EszterVerified purchase
Rating
A legjobb gyulladt piercinghez
Több alkalommal lett gyulladásos göböm egy új piercing mellett. Aztán olvastam erről, és kipróbáltam, lefekvés előtt a göbömre csepegtetek. Két alkalom után a gyulladás teljesen elmúlt. Olyan termék, amit már többször megvettem, és melegen ajánlom.
Jane KristoffersenVerified purchase
AI fordításRating
Pozitívan meglepődve!
Kezdtem küzdeni az egyik mellbimbó piercingem heves gyulladásával, és egyik napról a másikra úgy ébredtem, hogy egy nagy irritációs buborék volt rajta. Véletlenül akadtam rá erre az olajra, és úgy gondoltam, hogy próbálom a szerencsém. Most már 3 napja használom ezt az olajat, és a dudor JELENTŐSEN KISEBB! És most már nem jön annyira genny/nyál a piercingemből, mint korábban, mielőtt elkezdtem. Azonban vegye figyelembe! Hogy az olajnak nagyon erős illata van. Továbbra is használni fogom ezt az olajat, és MELEGEN AJÁNLOTT!!
AnnaVerified purchase
AI fordítás
Név: Teafaolaj, begyulladt piercingek kezelésére
SKU: Care-Tea-Tree
Márka: Bodymod Care
Ékszertípus: Ápolószer
Darabszám: 1
Ha irritáció lép fel egy új vagy már meglévő piercingnél, esetleg egy dudor kezd nőni a piercing körül, akkor megfontolandó a teafaolaj használata, ami segít elmulasztani a tüneteket. A teafanolaj dehidratálja a dudorokat, és jelentősen csökkenti a duzzanatot és a hegesedést. Ezért a teafaolajat a túl gyors fültágításnál előforduló blow-out-ok (kiforduló fülcimpa) kezelésére is ajánljuk.
Az üvegcse 5 ml olajt tartalmaz, amely nagyon gazdaságos. Mindössze 1-2 csepp szükséges a kezelendő felületre, és gyorsan fel is szívódik. Az olajt az ujjaidra csepegtetve is rákenheted a kezelendő felületre, vagy egy fülpiszkáló segítségével is. Az olajnak erős illata van, és még erősebb hatása.
A teafaolaj ismert fertőtlenítő hatásáról és rengeteg illó olajat tartalmaz, melynek mindegyike megtámadja és megállítja a fertőzést. Az olaj nagyon hasznos gyulladt piercingeknél is, hiszen nem csíp vagy fáj még akkor sem, ha sérült terültere kenjük fel. Ez különösen nagy előny olyan gyulladt piercingeknél, melyek kisebesedtek és érzékenyek.
Amellett, hogy fertőtlenítő hatású, bőrnyugtatóként is jól működik, ezért megelőző célból is jó használni. Utoljára, de nem utolsó sorban helyi érzéstelenítőként is működik, ami nagyon kellemes lehet egy fájó és begyulladt piercing esetében. Ezért csípések kezelésére is lehet használni.
A teafaolaj mindenkinek a polcán ott kéne hogy legyen, akik piercinggel rendelkeznek. Úgyhogy ha még nincs teafaolajad, akkor ne habozz és rendeld meg most.
Ez az olaj 100% tiszta teafaolaj. Más olajok általában csak 10% teafaolajat tartalmaznak. Ezért azt javasoljuk, hogy először egészséges bőrön próbáld ki, mivel irritáló hatással is lehet érzékeny bőrre. Ha túl erős, akkor megcsinálhatod saját oldatodat, mindössze egy rész teafaolajat kell összekeverned 10 rész vízzel.

























